skip to Main Content
Medicalinfo - Egészség, életmód cikkek

Parkinson kór

1817-ben James Parkinson (1755-1824), egy londoni orvos tett először említést a betegségről („reszkető bénulás”), így róla kapta elnevezését. Napjainkban világszerte közel 6.3 millióra tehető a Parkinsonos betegek száma. A betegség első tünetei főként 50 és 60 éves kor között jelennek meg. A férfiak körében valamivel gyakrabban fordul elő, mint a nők esetében.

Ez egy lassan előrehaladó, dege­neratív idegrendszeri betegség. Kialakulásában egyaránt szerepet játszanak a genetikai és a környezeti tényezők is, valamint egyes gyógyszerek tartós szedése a Parkinsonhoz hasonló tüneteket tud produkálni.

Mozgásunkat az agyunkban található idegsejtek irányítják. Egy mozdulat végrehajtásához az idegsejtek az üzenetet ingerületátvivő anyag segítségével közvetítik egymásnak, majd tovább küldik azt a test felé. Egészséges emberek esetében ez a művelet zökkenőmentes, míg a Parkinson-kórosoknál az üzenet nem érkezik meg rögtön az izmokhoz. Ez okozza a mozgásban megjelenő nehézségeket, amely a mozgásért felelős legfontosabb ingerületátvivő anyag, a dopamin termelődés csökkenésének következménye.

A Parkinson-kór tünetei:

Elsődleges tünetek:

– Nyugalmi remegés (Tremor): Megjelenik a remegés a kezeken, ujjakon, állon, ajkakon, karokon és a lábakon. Mindezek leginkább nyugalmi állapotban észlelhetőek, feladat kivitelezése közben kevésbé láthatóak.

– Izommerevség (Rigiditás): A hajlító és feszítő izmok egyszerre történő tónusfokozódása merevséget eredményez. Ennek következtében az arc kifejezéstelenné, maszkszerűvé alakul.

– Meglassultság – (Bradikinézia): Akaratlagos mozgások lelassulása következik be. Nehézségekbe ütközik az eltervezett mozdulatsor megkezdése és befejezése is. Tartási instabilitás következik be, a beteg nem tudja kellő gyorsasággal a megváltozó körülményekhez igazítani testhelyzetét.

Másodlagos tünetek:

– Székrekedés

– Vizelet és/vagy széklet visszatartási zavarok

– Fokozott izzadás

– Fokozott nyálelválasztás

– Nyelési nehézségek

– Apró betűs, görcsös írás

– Halk, suttogó beszéd

– Lelassult válaszadási képesség

– Értelmi hanyatlás, demencia

– Szorongás, depresszió, izoláció

A diagnózis felállítása: 

A Parkinson-kór tünetei nagyon hasonlóak más neurológiai betegségek panaszaihoz, így a diagnózis felállítása nehezebb, hosszadalmas kivizsgálást igényel. A vizsgálatok során az észlelt tüneteken kívül a családi és a személyes kórtörténetet is szem előtt tartják. A Parkinson-kór korai tüneteinek jeleit keresik, megvizsgálják a mentális képességet, az izomállapotot és a mozgás-koordinációját is. A Parkinsont utánzó állapotok kizárásához segítséget nyújtó képalkotó eljárások hazánkban a CT és az MRI.

A Parkinson-kór kezelése:

Sajnos egyelőre gyógyíthatatlan betegséggel állunk szembe, azonban lassítani lehet a folyamatát. A kezelés történhet gyógyszerekkel, itt a cél az úgynevezett dopamin pótlása, ezzel a tünetek akár több éven keresztül is karbantarthatóak. Azonban a gyógyszerek tartós szedése számos, az életminőséget jelentősen rontó mellékhatást és tünet együttest idézhet elő. Ilyen esetben a további javulás elérésének érdekében műtéti beavatkozásra is sor kerülhet.

Mindezeken kívül az állapot javulásában fontos szerepet játszik a gyógytorna, vagy fizikoterápia is. Jól bevált módszerek közé tartozik a Pető-féle konduktív és az életmód-terápia. A gyógytorna segít fenntartani az egyensúlyozási- és járásképességet, a mozgásszabadságot, és csökkenti a merevséget és a gyengeséget. A mozgás folyamán a szervezet természetes mechanikai energiáját alkalmazza mint gyógyító erőt, a különböző problémák orvoslására, állapotbeli javulás előmozdítására. Olyan mozgásterápia javasolt, amely fokozatosan épül fel és célja a funkciók javítása.

A Parkinson-kór kezelésében a következő gyakorlatok, módszerek használatosak:

– fokozatos, óvatos mobilizáció, átmozgató torna
– légzés segítése, légzőtorna, légzésterápia
– alsó végtag átmozgatás, kondícionálás
– törzsizom átmozgatás, gerinctorna
– nyak-, válltorna
– egyensúly és koordinációs gyakorlatok
– járógyakorlatok (járásminta gyakorlása, egyensúly javító gyakorlatok)
– masszázs

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. SchrothMcKenzieDorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban. Rendelői gyógytorna esetén a kezelést mozgásszervi állapotfelmérés előzi meg, ami a gyógytornával együtt (is) megvalósítható.

Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.

Jelentkezés gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 
Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/

Blogolás egészség, betegség, megelőzés és életmód témában.

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Back To Top