skip to Main Content
Medicalinfo - Egészség, életmód cikkek
Alvás

Valóban szépít az alvás?!

alvásSvéd kutatók első ízben bizonyították kísérletekkel, hogy az alvás időtartama pozitív hatással van az ember külsejére. A kipihent ember tényleg szebbnek és egészségesebbnek hat embertársai számára, mint a kialvatlan.

John Axelsson, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója és csapata kutatásukkal hangsúlyozni kívánták az alvás jelentőségét, és felhívni a figyelmet az alvászavarok egyre fokozódó problematikájára. Eredményeiket a British Medical Journal című szaklapban tették közzé.

lapockatáji fájdalom

Egyéni Gyógytorna vizsgálattal

Előzze meg és kezeltesse a mozgásszervi panaszait szakemberekkel. Hatékony, modern szakterápiás kezelések!

Huszonhárom, 18 és 31 év közötti férfi és nő vett részt a kísérletben, amelynek során két különböző állapotban fényképezték le őket. Egyszer hét órával azután, hogy 23 és 7 óra közt aludtak, másodszor pedig miután csupán öt órát töltöttek alvással.

A második esetben a hatás fokozása végett a fényképezésig hátralévő 31 órában is ébren kellett maradniuk a résztvevőknek. Mindkét alkalommal ugyanúgy készítették elő és állították be őket, valamint lehetőleg azonos arckifejezést is kellett mutatniuk.

A fényképeket a kutatók végül 65 személynek mutatták meg, minden képet mindössze hat másodperc erejéig. Egy skálán kellett megítélniük, mennyire vonzó, egészséges és kipihent a képen látható ember.

Kialvatlan állapotban az alanyok összességében alacsonyabb értékelést kaptak, mint a nyolc órás alvást követően – írja a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de). Az eredmény a kutatók szerint alátámasztja, hogy az emberek pontosan felismerik az arcon az alváshiányra utaló jeleket.

Az alváshiány és az egészség romlása közti összefüggést már számos kutatás bizonyította, éppúgy, mint az egészségi állapot és a vonzerő közti párhuzamot. A kutatók tehát ebben a láncolatban látják azon képességünk hátterét, hogy felismerjük az alváshiányt, és az taszítólag is hat ránk. (Forrás: MTI)

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. SchrothMcKenzieDorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban. Rendelői gyógytorna esetén a kezelést mozgásszervi állapotfelmérés előzi meg, ami a gyógytornával együtt (is) megvalósítható.

Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.

Jelentkezés gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 
Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/

Otthoni megoldások – gerinctorna ajánló

Egyéni gyógytorna anélkül, hogy rendelőnkbe kellene jönnie: https://www.gerincgyogyitas.hu/online-gyogytorna-vizsgalat-kezeles/

Gerinctorna videók, DVD-k, gyakorlatok: https://www.arthuman.hu/uzlet/ 

Testtartásjavító gerinctorna: https://www.arthuman.hu/termek/kezdo-testtartasjavito-gerinctorna-csomag-6-reszes/ 

Blogolás egészség, betegség, megelőzés és életmód témában.

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Back To Top