skip to Main Content
Medicalinfo - Egészség, életmód cikkek

A fóbiás szorongás gyorsíthatja az öregedést!

szorongásA szorongás szinte mindenkit érint. A legtöbb ember szorongott már életében, ki többet, ki kevesebbet. Ha ez gyakran fordul elő, gondolni kell a hosszútávú hatásra is.  Összefüggést találtak amerikai kutatók a fóbiás szorongás és a genetikai anyagot a károsodástól védő, a kromoszómák végeit lezáró telomerek rövidülése között, ami az indokoltnál gyorsabb biológiai öregedést jelenthet.

“Sok embert foglalkoztat, hogy a stressz gyorsítja-e az öregedést, és ha igen, akkor hogyan. Tanulmányunk kapcsolatot tárt fel a pszichológiai stressz gyakori formája, a fóbiás szorongás és a korai öregedés valószínű mechanizmusa között” – magyarázta Olivia Okereke, a PLoS ONE című internetes szakfolyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. A telomerek az életkor előrehaladtával általában rövidülnek, az ugyanolyan korú emberek között pedig a rövidült telomereket összefüggésbe hozták már a rák, a szívbetegség és a demencia nagyobb kockázatával, általánosságban pedig a rövidebb életkilátásokkal.
Okereke és kutatótársai 5243, 42 és 69 év közötti nő adatait elemezték, akik valamennyien egy nagyszabású, egészségügyi dolgozók bevonásával készült, követéses amerikai tanulmány résztvevői voltak. A felmérésben voltak fóbiákra vonatkozó kérdések is, két típusú túlzott, indokolatlan félelemre kérdeztek rá: a bezártságtól és a tömegtől való pánikreakcióra.
Az elemzésből az derült ki, hogy összefüggés van a fóbia és a telomerek rövidebb hossza között. A különbség a fóbiás és nem fóbiás nők telomerhossza között akkorának mutatkozott, mintha hat év korkülönbség volna köztük. A különbségek akkor is megmaradtak, miután a kutatók figyelembe vettek más életmódi tényezőket is, amelyek szintén hatással vannak a telomerek hosszára, így a dohányzást, a testsúlyt és a fizikai aktivitás szintjét.
A kutatók hangsúlyozták azonban, hogy nem ok-okozati kapcsolatot tártak fel, hanem összefüggést: lehetséges, hogy a rövidebb telomerrel bíró emberek általánosságban esendőbbek a stresszel szemben – idézte a tanulmányt a LiveScience című tudományos ismeretterjesztő portál.
http://news.yahoo.com/high-anxiety-linked-sign-faster-aging-224418987.html

lapockatáji fájdalom

Egyéni Gyógytorna vizsgálattal

Előzze meg és kezeltesse a mozgásszervi panaszait szakemberekkel. Hatékony, modern szakterápiás kezelések!

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. SchrothMcKenzieDorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban. Rendelői gyógytorna esetén a kezelést mozgásszervi állapotfelmérés előzi meg, ami a gyógytornával együtt (is) megvalósítható.

Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.

Jelentkezés gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 
Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/

Otthoni megoldások – gerinctorna ajánló

Egyéni gyógytorna anélkül, hogy rendelőnkbe kellene jönnie: https://www.gerincgyogyitas.hu/online-gyogytorna-vizsgalat-kezeles/

Gerinctorna videók, DVD-k, gyakorlatok: https://www.arthuman.hu/uzlet/ 

Testtartásjavító gerinctorna: https://www.arthuman.hu/termek/kezdo-testtartasjavito-gerinctorna-csomag-6-reszes/ 

Blogolás egészség, betegség, megelőzés és életmód témában.

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Back To Top