Kövérség-paradoxonra figyeltek fel a cukorbetegeknél!
Az elhízás és a diabétesz nem feltétlenül jelent kettős átkot, ahogyan azt hinnénk, a cukorbetegséggel diagnosztizált túlsúlyos és kövér emberek ugyanis tovább élnek, mint karcsúbb társaik.
A Journal of the Medical Association (JAMA) című szakfolyóiratban ismertetett megállapításokra öt korábbi tanulmány adatainak elemzésével jutottak amerikai kutatók.
Egyéni Gyógytorna vizsgálattal
Előzze meg és kezeltesse a mozgásszervi panaszait szakemberekkel. Hatékony, modern szakterápiás kezelések!
Mercedes Carnethon kutatásvezető, a chicagói Feinberg orvosegyetem és az Északnyugati Egyetem munkatársa szerint ezt a kövérségparadoxont korábban is megfigyelték már olyan krónikus betegségeknél, mint a szívelégtelenség és a veseelégtelenség.
Az eredmény azonban nem jelenti azt, hogy a hízás jó módszer lenne ezen betegségek kimenetelének a javítására. Valójában nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem a többletsúly véd, hanem valamiképpen esendőbb az egészségük azoknak a vékony emberek, akik cukorbetegek lesznek. „Talán ezeknél a személyeknél genetikai háttere van a diabétesz kialakulásának, ezért nagyobb a mortalitásuk. Azoknál a normál testsúlyú embereknél, akiknek cukorbetegségük van, különösen magas a halálozási arány” – magyarázta Carnethon.
Az összesített és elemzett követéses tanulmányok résztvevői között 2600-nál alakult ki 2-es típusú cukorbetegség, közülük 12 százalék testsúlya normális volt a diagnózis idején. A túlsúlyos és az elhízott emberek körében évente 1,5 százalék volt a halálozási arány, miközben a normál testsúlyú emberek között évente 2,8 százalék.
Miután a szív- és érrendszeri betegségek egyéb kockázati tényezőit is figyelembe vették számításaikban a kutatók – így a kort, a vérnyomást, a koleszterinszintet és a dohányzást -, a vékony embereknél több mint kétszer nagyobb éves halálozási kockázatot találtak, mint a nagyobb testsúlyúaknál.
Carnethon úgy véli, hogy az eredmények ismeretében az orvosoknak fokozottan oda kellene figyelniük azokra a pácienseikre, akik normál testsúlyúak, amikor cukorbetegséget diagnosztizálnak náluk. (Forrás: MTI)
Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?
Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.
Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. Schroth, McKenzie, Dorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban. Rendelői gyógytorna esetén a kezelést mozgásszervi állapotfelmérés előzi meg, ami a gyógytornával együtt (is) megvalósítható.
Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.
Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.
Időpont foglalás: https://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315
Árak és finanszírozás
Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.
Jelentkezés gyógytornára
Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu
Időpont foglalás: https://arthuman.vibrohome.hu/
Otthoni megoldások – gerinctorna ajánló
Egyéni gyógytorna anélkül, hogy rendelőnkbe kellene jönnie: https://www.gerincgyogyitas.hu/online-gyogytorna-vizsgalat-kezeles/
Gerinctorna videók, DVD-k, gyakorlatok: https://onlinegyogytorna.com/termekkategoria/otthoni-gerinctorna/
Étrendkiegészítők: https://onlinegyogytorna.com/termekkategoria/etrendkiegeszito
This Post Has 0 Comments