Skip to content

Debreceni Egyetem: az A2-es tej az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja

A Debreceni Egyetem (DE) kutatói szerint az A2-es tej az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja, mivel sajátos fehérjeszerkezete miatt kevésbé okoz emésztési panaszokat, mint a forgalomban lévő tejek. A DE kutatói olyan szarvasmarhafajták feltérképezésébe kezdtek, amelyek ilyen, úgynevezett szupertejet állítanak elő – közölte honlapján az intézmény.

„Magyarországon elsősorban A1-es, valamint A1-A2-es béta-kazein fehérje genotípusú tejet fogyasztunk, mivel az Európában és hazánkban is első számú tejelő szarvasmarhának számító holstein-fríz fajtájú tehén ilyen tejet ad” – idézi a közlemény az egyetem Béri Bélát, az állattenyésztési tanszék tanárát.
Elmondása szerint a tanszéken négy tejhasznosítású, valamint a kárpáti borzderes szarvasmarhafajta tenyésztését vizsgálják, ezek a fajták ugyanis feltételezhetően A2-es tejet termelnek.
A jelenlegi laboratóriumi vizsgálatok középpontjában az angol jersey fajta áll, amely a holstein-frízhez képest ugyan kevesebb tejet ad, azonban zsír- és fehérje-összetétele sokkal jobb, és az első eredmények alapján A2-es tejet termel – ismertette a kutató.
Hozzátette: az A2-es tej nem tartalmazza azt a fehérjetípust, ami emésztési problémákat okoz. Kutatásukban az állományból begyűjtött fülporcminták segítségével más genetikai jellemzők mellett meghatározzák, hogy az adott egyed az A1-es vagy az A2-es típushoz tartozik-e.
Az esetleges problémákat okozó fehérje megjelenése egy genetikai módosulás, mutáció következménye, így a régebbi szarvasmarha fajtáknál nagy valószínűséggel nem jelenik meg. A holstein-fríz meghatározóan A1-es tejet állít elő, azonban vannak olyan egyedek, amelyek a „szupertej” elválasztására is képesek. A mesterséges termékenyítésben résztvevő, A2-es típust örökítő tenyészbikák szelektálásával és felhasználásával a holstein-fríz fajtánál is előnyösen változhat a tejfehérje-összetétel, és mivel egy apaállattól akár több százezer utód is származhat, a megfelelő bikák kiválasztásával gyors eredményt lehet elérni – magyarázta Béri Béla.
Az egyetemi docens azt mondta, a mintákat jelenleg Kanadában elemzik, de a technikai feltételek helyben is adottak. A kutatók a közeljövőben szeretnék elérni, hogy a molekuláris genetikai vizsgálatokat a DE mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának a laboratóriumában végezzék el, és a vizsgálatok tanúsítványként szolgálhatnak a szarvasmarha-tenyésztők számára az állományuk által termelt tej fehérje-összetételének igazolására.
A magyar tejipar is figyelemmel követi a vizsgálatokat, és az A2-es tej forgalmazásáról is egyeztetnek a piaci szereplők – fűzte hozzá a szakember, megjegyezve: Magyarországon alacsony a tejfogyasztás, a kutatás célja, hogy fellendítsék ezt a piacot. (Forrás: MTI)

discopathia

Egyéni Gyógytorna vizsgálattal

Előzze meg és kezeltesse a mozgásszervi panaszait szakemberekkel. Hatékony, modern szakterápiás kezelések!

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. SchrothMcKenzieDorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban. Rendelői gyógytorna esetén a kezelést mozgásszervi állapotfelmérés előzi meg, ami a gyógytornával együtt (is) megvalósítható.

Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.

Jelentkezés gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 
Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/

Otthoni megoldások – gerinctorna ajánló

Egyéni gyógytorna anélkül, hogy rendelőnkbe kellene jönnie: https://www.gerincgyogyitas.hu/online-gyogytorna-vizsgalat-kezeles/

Gerinctorna videók, DVD-k, gyakorlatok: https://onlinegyogytorna.com/termekkategoria/otthoni-gerinctorna/

Étrendkiegészítők: https://onlinegyogytorna.com/termekkategoria/etrendkiegeszito 

 

Blogolás egészség, betegség, megelőzés és életmód témában.

Comments (0)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top